Amikor feltelepítesz egy programot, előfordul, hogy a háttérben elindít egy (vagy
több) folyamatot, amivel terheli a RAM-ot. Ezek többnyire kis folyamatok, melyeket a
rendszerikonok mellett találsz, de vannak rejtettek is. Nem fogom konkrét példákon
keresztül bemutatni, hisz ahány program, annyi féleképp működik, de a módszert
leírom, hogyan tisztíthatod ki az automatikusan induló holyamatokat, amikre igazából
nincs is szükséged.
Először is kattintsunk a Start menüben a Futtatás parancsra
A megjelenő ablakban írjuk be: msconfig
majd üssünk entert
Ezután megjelenik a Rendszerkonfiguráció. Itt navigáljunk az Automatikus indítás fülre.
Mint látható, nekem telepítve van néhány Adobe termék, itt találhatóak a folyamatai, amik elől kivettem a pipát, mert nekem nem szükségesek. Érdemes minden elől kivenni a pipát, amelyek nem vezérlők vagy vírusírtó. Egyes hardvereknél jó, ha fut, pl hangkártyáknál, mert több beállítást ad, mint a Windows-os, de ha még ezt sem használjuk, kilőhetjük. Pl.: Nekem van egy Logitech webkamerám, amikor felraktam a driverét, felraktam hozzá a programot is, amivel tudok felvenni, fényképezni stb. és az is automatikusan indult (volna). Ha magában a programban nem lehet letiltani, hogy automatikusan induljon, akkor itt könnyen megtehetjük. Ha végeztünk a pipálgatásokkal, okézzuk le és indítsuk újra a számítógépet.
FONTOS: Nero (7-es verzió utániak) és Microsoft Office 2007-2010 folyamatai elől ne vegyük ki a pipát, mert nem indulnak majd el!
Vannak azonban olyan komponensek is, amiket csak regedittel látunk. Ezt a módszert kevesebben ismerik, ezért leírom.
Megint Start menü/Futtatás
Írjuk be: regedit
Megjelent a Beállításszerkesztő. Itt óvatosan turkáljunk, mert tönkrevághatjuk a rendszerünket. Az ablak bal oldali részén jelöljük ki a Számítógépet (1 szer kattintsunk rá) majd felül a szerkesztés menüre kattintva válasszük a keresés almenüt.
A keresésben a Keresendő után írjuk be idézőjelek nélkül, hogy: "run"
A keresés típusa alatt csak a Kulcs legyen bepipálva, a másik kettő elől vegyük ki a pipát, majd legalul legyen bepipálva a következő: "Csak teljes szóval egyező".
Kattintsunk a Következő keresése gombra és láthatjuk, mik indulnak még automatikusan. Ha úgy látjuk, minden rendben van, nyomjuk meg az F3 billentyűt, amivel a következő "run" kulcsot keresi majd meg. Mindent törölhetünk (delete gomb), ami nem vezérlő vagy rendszerkomponens, ha nem tudjuk mi az, inkább hagyjuk ott.
FONTOS: NERO (7 es verzió utániak) és Microsoft Office 2007-2010-hez kapcsolódó értékeket ne töröljünk.
Ezzel, hogy töröltük, ami nem kell, megint gyorsítottunk a rendszeren és a boot folyamaton, így már valóban csak az indul el, amire a rendszernek szüksége van. Ne ijedjünk meg attól, hogy ez a pár folyamat nem indul el, nincs kihatással a programokra, ellenben egy kis memória megint felszabadult.
Működik XP-n, Vistán és 7-en is!
Szigeti Tamás
Az írás az engedélyemmel megjelentethető a nevemmel és a forrás megjelölésével!
E-mail: szigeti.tamas.89[kukac]gmail[pont]com